Mi a fordítómemória?

Mit nevezünk fordítómemóriának?

A fordítómemória egy olyan adatbázis, amely az összes lefordított szöveget elmenti, és felismeri az ismétlődő elemeket a szövegben. Ezek lehetnek például egész fejezetek, bekezdések, mondatok, vagy esetleg különálló szakaszok. Ezáltal a fordítómemória nem csak az azonos ismétlődéseket (matches), hanem a hasonló, de nem teljesen megegyező mondatszakaszokat (fuzzy matches) is felismeri.

Hogyan működik a fordítómemória?

A kimenő szövegeket és fordításokat a fordítómemória elmenti, majd a fordítási folyamat közben felismeri a korábbi fordítások miatt keletkezett ismétlődéseket, és automatikusan emlékezteti a fordítót, a már lefordított verziókra, amelyeket egy kattintással alkalmazhat, vagy egy másik – kontextusba illő – fordítással felülírhat. Ezeket a változásokat szintén megjegyzi a memória.

Hogyan segíti a munkafolyamatot a fordítómemória?

A program gördülékenyebbé teszi a fordítási procedúrát, ugyanis elkerülhetjük azt, hogy az ismétlődő szavakat, illetve mondatokat kétszer lefordítsuk. Gyakran előfordul, hogy egy hosszabb szövegen több fordító dolgozik egyszerre (csoportos fordítás), és emiatt ugyanannak a forrásnyelvi szónak, többféle fordítása születhet. A fordítómemóriák segítenek a szóhasználat egységesítésében, illetve az egységes célnyelvi változatok létrehozásában, ezáltal nagyobb terjedelmű dokumentumoknál is meg tudjuk őrizni a szövegösszefüggést.

Mit nevezünk terminológiai adatbázisnak?

A terminológiai adatbázis egy olyan szójegyzék, amelyben a fogalmak és kifejezések, illetve szakkifejezések (terminusok) fordításai szerepelnek. Ezek általában a hétköznapi nyelvezettől eltérő (pl. jogi, műszaki, orvosi, társadalomtudományi, természettudományi) szakszavak. A terminológiai adatbázisokat hozzá tudjuk adni a fordítómemóriához, amellyel szintén meggyorsíthatjuk a fordítási procedúrát.