A világon jelenleg kb. 7000 különböző nyelven beszélnek. A szakértők úgy becsülik, hogy havonta 2 ezek közül eltűnik a Föld színéről, mivel az utolsó használójuk elhuny. Számtalan nyelv halt már ki így, gyakran egyetlen kis nyomot sem hagyva maguk után.
Azért, hogy ezeket a nyelveket újból életre tudják hívni, a nyelvészek különböző módszereket vetnek be. A már letűnt nyelvek közül egynéhányat írásban is használtak, amelyeket ma már tudunk dekódolni. Viszont tartalmukat és a betűk kiejtését ezzel a dekódolással nem tárhatjuk fel. Ezekhez történelmi dokumentációk szükségesek, amelyek a kiejtést – a fonetikát – leírják. Viszont a fonetikából csak az akkori időszakról tudunk meg egy s mást, mivel a beszélt nyelv rendkívül gyorsan fejlődik.
A legjobb eljárási mód a nyelvek hangjainak feltérképezésére, a származéknyelvekkel való összehasonlítás, amelyből következtethetni lehet a feltételezhető fejlődésre.
Például a latinban használt hangot, amelyet írásban ’g’-vel jelölünk, a román nyelvből vezethetjük vissza, mivel a román nyelv a latinból fejlődött ki. A román ’g’ hangokat a legtöbb mássalhangzó és az ’a’, ’o’ és ’u’ magánhangzók előtt úgynevezett zárhangként ejtjük. Erre egy példa a ’fiú’ szó francia megfelelője, a ’garçon’. Az ’e’ és ’i’ hangok előtt egy ajakhangot ejtenek, mint például a francia ’genre’ szóban is. Mindenesetre ez a lágy ’g’ minden román nyelvben másképp kerül kiejtésre.
Ebből következik, hogy a történelmi latin nyelvben egy zárhangról volt szó, s csak később fejlődtek ki az ajakhangok, mivel ezeket az ajakhangokat az ’e’ és ’i’ magánhangzók előtt kényelmesebben lehet kiejteni: A ’g’, mint ajakhang közelebb áll artikulációnál a magas hangokhoz, mint az ’e’ és ’i’, mivel ezekben az esetekben a nyelv előrefelé mozdul, miközben a zárhangként ejtett ’g’ esetében a nyelvnek hátrafelé kell mozdulnia. A ’e’ és ’i’ előtti zárhangként kiejtett ’g’ hang eltűnése a latin származéknyelvekben tehát amiatt van, mert a ’ge’ és ’gi’ ajakhangként könnyebben ejthető. Ily módon a történelmi nyelvek fonémáit viszonylag pontosan vissza lehet követni. Ez viszont csak egy meghatározott korszakra érvényes, de ha a közös családfát figyelembe vesszük, a más periódusokban létezett kiejtésekre is következtethetünk.
Egy nyelv hangjainak rekonstrukciójához a származéknyelveket is be lehet vonni
Ezeket a módszereket olyan nyelvek esetén is fel lehet használni, amelyeknek nem maradt fenn írásos bizonyítékuk. A legjobb példa erre az indogermán ősnyelv, amely egyes teóriák szerint 8000 évvel ezelőtt tűnt el, viszont nagy örökséget hagyott hátra a latin, a görög, a germán és számos más nyelvben is. Ezen utódok alapján az indogermán hangokat még ma is megértjük.
Egy példa: azért, hogy az indogermán szó ’Vater’ kiejtésére következtetni lehessen, a belőle keletkező latin és görög ’pater’, a szanszkrit ’pitar’, a német ’Vater’ és az angol ’father’ szavakat veszik figyelembe a nyelvészek. A három legrégibb nyelv, a görög, latin és szanszkrit esetén a fonéma a ’p’ hanggal kezdődik.
Ebből kiindulva arra jutottak a szakértők, hogy ugyanez igaz az indogermán nyelv esetén is. Ezen kívül egyszerűbb, a ’p’ hang ’f’ hanggá történő átalakulását megmagyarázni, mint fordítva, mivel az első esetben az artikuláció megkönnyebbítésének esete áll fenn. Ugyanezen okokból a harmadik fonéma, a ’t’ zárhang, ajakhangként kell következzen, mint az angol ’father’ szóban.
Más lehetőségek is elképzelhetők, de kevésbé valószínűek – tehát így lehet rekonstruálni egy évezredekkel ezelőtt letűnt nyelv hangtani felépítését, azaz, hogy hogy hangozhatott az akkori nyelv.
