Hibás fordítás vagy rossz fordítás?

Mikor nevezhetünk egy „hibás” fordítást helyesnek és a „helyes” fordítást rossznak? A fordítások terén az utóbbi időben rengeteg változás történt: A fordítók számára elérhető eszközök – az ún. CAT-Tools – nagy változásokon mentek keresztül, és az online fordítói programok, mint például a Google fordító vagy a Deepl is jobbá váltak.

Ezen felül a nemzetközi orientáltságú ügyfelek követelményei és igényei is megnövekedtek a digitalizáció mai, 4. szakaszában: A termékeknek és szolgáltatásoknak egyetlen kattintással elérhetővé kell válniuk különböző nyelveken és nemzetközi viszonylatban folyamatosan jó benyomást kell kelteniük. Ezen fejlődések ellenére azonban mindig aktuális az alábbi kényes kérdés:

Mikor „jó” egy fordítás? Miként lehet egy fordítás minőségét megmérni?

Ezek többrétű kérdések, amelyek nem ritkán ellentmondásos válaszokat adhatnak. Már maga a „hibás” meghatározás, mint olyan, nem egyértelmű.

Az első felmerülő nehézség a fordítások elbírálásakor: A kritikák megfogalmazása

A fordítás minősége a szöveg minőségétől függ

Banálisan hangzik: Minden fordítás szöveg elsősorban. A szövegeket pedig szubjektíven értelmezzük. Nem biztos, hogy ami az egyik olvasónak tetszik, az a másiknak is tetszeni fog. Ez a felismerés, melyet az irodalmi kritikusok ellenlábasai szívesen használnak, hamar azt a benyomást kelti, hogy hiábavaló általánosan érvényes módszert keresni a fordítók munkájának értékelésére.

Ezzel szemben áll azonban az a tény, hogy a világirodalom klasszikusainak a különböző ízlésük ellenére sikerült megegyezniük: a többség szerint ezek „jó szöveg”-nek minősülnek. Ez a megfogalmazás azonban egyúttal láthatóvá teszi, hogy a tárgyi és számszerűsíthető bírálat lehetetlen, mivel nem állnak rendelkezésre tények és számok. Nincsenek mérőeszközeink, skálánk, kalibrált rendszerrel vagy referenciaértékkel történő összehasonlítási alapunk, melyek segíthetnének.

A homályos kritikák zűrzavart okoznak

Ebből adódik az a nehézség is, hogy a problémákat fordítás segítségével szavakba kell önteni. A külföldi telephelyekkel rendelkező vállalatok gyakran kapják az ilyen, és ezekhez hasonló nagyon bizonytalan negatív visszajelzéseket: a szöveg döcögős; egy anyanyelvű sosem írna így; a szöveggel semmit sem lehet kezdeni; a fordítás alapjában véve rossz.

A megbízó számára ezután szinte lehetetlen meghatározni, hogy min kellene változtatni, nem tudja, hogy a fordítás miért rossz. Ezután nem tehet mást, mint hogy egy reklamációval a fordítóirodához vagy a fordítóhoz fordul. A válaszok azonban eléggé összetettek lehetnek.

A második felmerülő nehézség a fordítások elbírálásakor: A kritikák megértése

Jó vs. rossz fordítóirodák

Természetesen előfordulhat, hogy egy olyan kevésbé megbízható fordítóirodához fordulunk, amelynek kevés tapasztalata van a megfelelő fordító kiválasztásában, nincs meg a megfelelő személyzete az adott szakterületen, költséggazdaságossági okokból lemondott az anyanyelvi vagy a kutatómunkára hajlandó fordítók alkalmazásáról vagy legrosszabb esetben egy szokásos fordítói szoftverre támaszkodik, az eredményt pedig ellenőrzés és átszerkesztés nélkül továbbítja felénk. Ezt a témát azonban nem boncoljuk tovább.

Ha azonban egy kiváló fordítóirodát és egy profi anyanyelvi fordítót bízunk meg a fordítással, akkor az a fordítás, amely a célországban nem tekinthető kielégítő fordításnak, a legritkább esetben valóban „hibás” (erre a kifejezésre a cikk következő részében kitérünk), és a probléma más forrásból fakad.

A „hibás” fordítások okai

1. Kultúrák közötti különbségek: A forrásszöveg nem illik a célkultúrához

A globalizáció egy elméleti-politikai konstrukcióból lélegzetelállító sebességgel a gazdasági tevékenység egyik legfontosabb tényezőjévé fejlődött. Azonban gyakran elfelejtjük, hogy a mindenütt jelenlévő, városképet meghatározó gyorsétterem-láncok és a világ legeldugottabb sarkaiig kiterjedő egyre egységesebb márkaválaszték a ráncokat megtestesítő területekre jellemző gondolkodásmódot és szokásokat, az üzleti gyakorlatot és a mentalitásbéli különbségeket nem simítják ki egyik napról a másikra.

A kollektív tudat és az egyes kultúrák egységes képzeletvilága manapság sem kevésbé jelentősen kötődik a határokhoz, mint korábban, még akkor is, ha ezek inkább földrajzi-kulturális és nem szükségképp politikai természetűek.

Erre a problémára két megoldás létezik.

A fordítás a valódi értelmében, tehát a forrásszöveg idegen nyelvbe történő átvitele a hangszínezet, szövegfunkció és a részletek megtartásával, nem mindig a legjobb megoldás. A transzkreáció ésszerűbbnek tűnhet, ha az alapvető tartalmat kell átadni, de minden más olyan jellemzőt, amely a szöveg eredetét mutatja, a célnyelvhez kell igazítani vagy esetlegesen teljesen meg kell változtatni.

Időnként azonban ez a lépés sem elegendő. Abban az esetben, ha a szövegjavaslat nem összeegyeztethető a célországgal vagy a célnyelvvel, akkor a fordító és a megrendelő között szoros közreműködés igényeltetik: A megrendelőnek kész kell lennie arra, hogy a fordító megítélésében, tapasztalatában és szaktudásában megbízzon, annak ellenvetéseit és javaslatait komolyan vegye.

Egy jó fordítóiroda előre felhívja a figyelmet a várható nehézségekre és ennek megfelelően magától nyújt segítséget a fordítást illetően. Azonban a legjobb fordító is tehetetlen abban az esetben, ha a megrendelő nem nyitott az ilyen kis nyelvi finomításokra, és ilyen esetekben a szöveg a célországban elkerülhetetlenül rossz benyomást fog kelteni.

2. Vállalati belső terminológia

Belső folyamatok is vezethetnek ahhoz, hogy a fordítás ne érje el célját. Amennyiben a vállalatnak meghatározott és az adott országban beágyazódott terminológiája és saját nyelvi stílusa fejlődött ki, úgy ezeket az elemeket már kezdetben a fordító rendelkezésére kell bocsátani. Ellenkező esetben a fordítást nem megfelelő stílusúnak fogják tekinteni a célországban, eltérő szakszókincs felhasználása esetén „hamis”-nak fogják tartani, akkor is, ha a terminológia általánosságban elismert és más vállalkozások számára minden további nélkül használható lenne.

Ugyanígy veszélyes lehet az „újrahasznosítás”. Lefordított weboldal szövegeket nem szabad brosúráknál vagy prospektusoknál felhasználni. Ez különösen érvényes azokra az országokra, amelyekben a formalitás nagy szerepet játszik: Az olvasó elvárja, hogy minden egyes formátumhoz a szituációnak megfelelő más hangvételű szöveg legyen felkínálva, és ösztönösen megérzi, ha valami hiányzik a szövegből – amely a homályos kritika szerint „rossz”-nak számít.

Ezért fontos tehát, hogy minden megbízás esetén meg legyen adva a szövegkörnyezet: Csak így tudnak a fordítóirodák és fordítók a megrendelőknek érdemben tanácsot adni és felhívni a figyelmüket arra, ha a szöveg és annak célja a célország részéről nem harmonizál.

3. Azok az esetek, amikor a dolgokat túl szó szerint vettük

Az étlapokról és hotel előtti táblákról készített vicces fotók, melyek a közösségi oldalakon mindig mosolyt csalnak arcunkra, tökéletes példái azoknak az eseteknek, melyek során kétségtelenül hibás fordítást azonosíthatunk. Ha felfújtat németre például ’Aufgeblasenes’-nek látjuk fordítva, bizonyára összefut a nyál a szánkban, azonban tudjuk, hogy a fordítás teljes mértékben hibás.

Természetesen nem hagyjuk ki itt azt a lehetőséget, hogy megjegyezzük, egy hivatásos fordító nem vétene ilyen hibát. Az ilyen hibák valószínűleg le nem ellenőrzött gépi fordítások eredményei … vagy esetleg egy kezdő műve, aki mértéktelenül túlbecsüli nyelvtudását.

Elmélet és gyakorlat: Amikor pont egy „hibás” fordítás a helyes fordítás

A szabályok és az élet, a purista nyelvszemlélet és a tényleges nyelvhasználat közötti ellentmondás alattomos lehet. A fordítók úgy érzik, hogy alapvetően két Istent kell szolgálniuk: egyrészt a nyelvtani pontosságot, a kifogástalan nyelvhelyességet, másrészt a célnyelven elmondottakat és leírtakat. Ez egy eléggé kellemetlen dilemmát eredményezhet.

Egyrészt a nyelvtani szabályok és a nyelvhasználat nem szinkronban fejlődnek.

A nyelvi purizmus, a nyelvtanilag helyes megfogalmazás egyre többször figyelmen kívül hagyja a célcsoportot, ezáltal számukra furcsa hangzást előidézve.

Hovatovább a purizmus kontraproduktív is lehet, ha egy szó vagy egy írásmód helyes használatát a nyelvtankönyvek és szótárak egyöntetűen elfogadják, azonban a tanult lakosság mindössze 2 %-a ismeri és alkalmazza megfelelően.

Vajon a fordítónak azt a magas szintű pontos használatot kell választania, amely lexikonokban szerepel, azonban nem annyira gyakran használt, vagy inkább a nyelvi szokásokhoz kellene alkalmazkodnia, amelyet honfitársainak 98 %-a gyakorol?

Ugyanehhez a kérdéskörhöz tartoznak azok a helyesírási szabályok, melyek során a „hibás” helyesírás, mint jelentésmódosító, bizonyos keretek között elfogadott. A francia nyelvben például a „de tous temps” (mindenkor) írásmód feltételesen érvényes az egyedüli helyes „de tout temps” kifejezésre, mivel a szemantikával foglalkozó nyelvészek egy, a kifejezés történelmi fejlődése során kialakult, apró jelentésbeli különbséget társítanak hozzá.

A „de tous temps” kifejezést csak akkor szabadna használni, ha azzal „minden egyes korszakban”-ra gondolunk, miközben a „de tout temps” ettől elhatárolódva, inkább „mindig is” jelentéssel bír. Sőt, néhány nyelvész azzal érvel, hogy ez a különbség nem feltételes, hanem fennáll.

A legtöbb esetben a megrendelővel történő megbeszélés vezethet jó útra: Ő dönti el, hogy szándékának mi felel meg legjobban: a gyakorlattól távol álló helyesség vagy a tényleges nyelvhasználat.

Egy jó fordítás magától értetődően mentes a helyesírási és nyelvtani hibáktól – még akkor is, ha, ahogy már jeleztük, néha akadnak kivételek – és segíti a megrendelőt a célnyelv országában tökéletes benyomást kelteni, és ezáltal meggyőzően hatni. Ez a definíció. A valódi életben azonban egy jó fordítást nem más jellemez a legjobban, mint a láthatatlanság. Olyan szövegnek kell lennie, amely úgy hat, mintha a célnyelven íródott volna. Vagyis, ha az olvasó úgy érzi, hogy egy fordítást olvas, akkor a fordítás nem lett tökéletes.

A jó fordítás mindig láthatatlan!

Miről ismerni meg a jó fordítót?

jo_forditasHogy miről lehet megismerni a jó fordítót és a jó fordítást? Arról, hogy nem lehet tudni, hogy az ember egy fordítást olvas-e éppen. 

Igen, manapság nem gyakran találni olyan szakképzett és mindenre odafigyelő fordítót, aki képes lenne olyan fordításokat készíteni, amiről aztán nem derül ki, hogy az egy fordítás. Ennek sokkal inkább az ellenkezője igaz.

Akaratlanul is, amikor az ember kézbe vesz egy dokumentumot, és az az érzése, hogy nem igazán hangzik jól magyarul, vagy, hogy ebben furcsa mondatszerkezetek vannak, esetleg nem úgy követik egymást a mondatok, ahogy azt az ember várná, mindjárt felmerül az emberben a kérdés, hogy ez most akkor egy fordítás, vagy csak egy szétszórt ember írta és nem tud helyesen fogalmazni?

A legtöbb esetben aztán, ha egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a szöveget, máris rájövünk, hogy igen, valószínűleg igazunk volt, ez tényleg egy fordítás, s néhány perc múlva már azt is pontosan meg tudjuk mondani, hogy ez mely mondatokból, részekből derül ki a leginkább. Ha pedig beszélünk néhány idegen nyelvet, akkor jó esetben még arra is könnyen rá fogunk jönni, hogy milyen nyelvű volt az eredeti szöveg, amiről a fordítás készült.

A fordító munkájában éppen az a kihívás, hogy hogyan tudja elrejteni ezeket az apró árulkodó jeleket, hogyan tud olyan megoldást találni, ami nem árulja el őt. A rutinosabbak ezt úgy szokták orvosolni, hogy a kész szöveget néhány napig pihenni hagyják, majd újra előveszik, s akkor frissen, szinte újult erővel átolvassák, újra átírják az egészet, ami ekkor már szinte biztos, hogy tökéletes lesz, ha mégsem, akkor jobban teszi, ha másodszor is átszerkeszti kicsit a mondatokat, de másodjára már közel sem kell annyit dolgoznia vele.