Munka és magánélet egyensúlya: “Nem tudom” versus “Úgy döntöttem, hogy nem…”

A negyedik negyedév a mai napon elkezdődött, és vele együtt az őrült rohanás, amely, úgy tűnik, mindig az év végén jön. Ez az időszak majdnem mindig a legzsúfoltabb a munkamennyiség szempontjából – ráadásul ekkor van a karácsonyi készülődés és a szilveszteri előkészületek, a fiam hegyi kerékpárversenyének szezonja, valamint számos egyéb esemény.  Beszéljünk tehát a munka és a magánélet egyensúlyáról, és ennek egyik fontos eleméről: különbséget tenni a “Nem tudom …” gondolkodásmód és az  “Úgy döntöttem, hogy nem  …” gondolkodásmód között.

A “Nem tudom …” gondolkodásmód különösen gyakori az olyan szabadúszók között, akiknek kisgyermekeik vannak. Tudom, hogy sok ideig én is így gondolkodtam, amikor a fiam kicsi volt. Mint például: Nem tudok egy teljes 8 órás napot végigdolgozni, mert a gyerekek három órakor érnek haza. Nyáron sem tudok teljes munkaidőben dolgozni, mert a gyerekeim itthon vannak.

A “Nem tudom …” gondolkodásmód káros, mert elhárítja a felelősséget az igazán felelős személyről: Magunkról! És amikor elkezdjük elfogadni saját döntéseinket, akkor sokkal kevésbé leszünk feszültek és frusztráltak, mert rájövünk, hogy szándékosan hoztunk döntést, és nincs az az érzésünk, hogy sarokba vagyunk szorítva, és nem tudjuk irányítani a dolgokat.

Például: amikor a fiam kicsit volt, határozottan meghasonlottan éreztem magam, ugyanis szerettem volna minél több időt tölteni vele, ugyanakkor szerettem volna egy fejlődő céget, és egy felfelé ívelő karriert is. De egy bizonyos ponton felül kellett vizsgálnom a gondolkodásomat. Valóban igaz az, hogy „nem tudok” egy teljes napot dolgozni?  Vagy, hogy “nem tudok” sokat dolgozni nyáron? A válasz: egyáltalán nem; sok kisgyermekes szülő megteszi ezeket a dogokat: bébiszittert hív, vagy iskola utáni programra íratja be a gyereket, vagy a barátaira bízza. Sokan még olyan lehetőségeket is kihasználnak, amelyek ugyan kevésbé vonzóak, de mégis meghosszabbíthatják a munkanapot: több óráig a TV elé ültetik a gyereket, vagy pluszban fizetnek többet a napköziért.

A dolgok megváltoztak, amikor rádöbbentem, hogy ahelyett, hogy dolgozó apaként parafa dugó módjára hánykolódnék a munka és magánélet egyensúlyának tengerén, szándékos döntéseket hoztam a prioritásaim alapján.

Van egy árnyalt, de hatalmas különbség aközött, hogy: “Nem tudok teljes munkaidőben nyáron dolgozni, mert a gyerekeim nem járnak iskolába” (egyébként … sok gyereket visznek táborba, sőt, még ottalvós táborba is, és sokukra vigyáz bébiszitter) és aközött, hogy: “Úgy döntöttem, nyáron nem dolgozom teljes munkaidőben, hogy több időt tölthessek a gyerekeimmel.” Ráadásul szerintem ez a nézőpontváltás önmagában is felszabadító, és így tényleg élvezhetjük az együtt töltött időt, nem pedig azt érezzük, hogy össze-vissza rángatnak minket.

Még ha nincs is az embernek kisgyermeke, úgy gondolom, fontos magunkévá tenni a “választás” nézőpontot. Nemrég például dolgoztam egy új ügyféllel, aki szinte azonnal megkért, hogy csináljak meg neki egy munkát hétvégén. Kis mennyiség volt, de szombat reggel kellett volna elintézni. Ahelyett, hogy egyszeri kifogással válaszoltam volna (“Ezen a szombaton nem tudom, a fiamnak van egy bicikli versenye, és nem lesz internet-hozzáférésem”), tényszerűen és határozottan válaszoltam: “Általában nem dolgozom hétvégén. Viszont péntek délután vagy hétfő reggel örömmel megcsinálom. Kérem, tudassa velem, hogy ez megfelelő-e Önnek.” Most, hogy ezt a határvonalat meghúztam ezzel az ügyféllel, nem kell újra megvitatni ezt a témát, és az ügyfél egyértelműen tisztában van a döntésemmel.

Kedves olvasó, miközben a zsúfolt év vége közeledik, javaslom, saját lelki nyugalma érdekében mindenre gondoljon úgy, hogy választhatja, vagy nem választhatja az adott dolgot.